Költségszakértő

Erre az álláshirdetésre először a HVG Állásbörzén lehet jelentkezni, 2025. április 9-től. Regisztrálj az állásbörzére, hogy szerdától pár kattintással jelentkezhess erre és további vadiúj állásokra.

Építési és Közlekedési Minisztérium
Budapest
Költségszakértő ()

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM

Állami Beruházási Törvény Végrehajtásáért Felelős Főosztály

Költségszakértő


Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):


Ellátja az állami építési beruházás során alkalmazott árakkal és felmerülő költségekkel kapcsolatos döntés-előkészítési feladatokat, a legkisebb költség elvére figyelemmel költségellenőrzést végez. A közbeszerzési eljárás során közreműködik az aránytalanul alacsony ár és egyéb aránytalan vállalások vizsgálatában, valamint vizsgálja a költségek alakulását. Részt vesz a közszféra építési beruházásainak megalapozott előkészítésében

- figyelemmel a jogszabályi követelményekre, valamint a reális beruházási költségtervezés, az általános előkészítési, a műszaki tervezési és a megvalósítási fázisokban a feladatok ellátásában. Felel a költségbecslések és költségszámítások megalapozottságáért, az építészeti-műszaki dokumentációkban foglaltaknak, továbbá az alkalmazott tételes egységárak a költséginformációs rendszerben foglalt költségszinteknek való megfelelőségéért.


Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:


Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő


Munkavégzés helye: Budapest


Álláshirdető szervezet bemutatása:


Az Építési és Közlekedési Minisztériumban azon dolgozunk, hogy fenntartható és élhetőbb környezetet teremtsünk az ország számára. Céljaink között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, amely hatékonyabbá teszi a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttatja a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat. Ha szeretnél aktívan hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez, és részese lenni egy dinamikus és összetartó közösségnek csatlakozz hozzánk!


A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ:


A besorolás, az illetmény, valamint egyéb juttatások megállapítása, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2024. (V. 9.) ÉKM KÁT utasításban foglaltak alapján történik. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon a https://kormany.hu/dokumentumtar/adatkezelesi-tajekoztato-6 oldalon elérhető.


Pályázati feltételek:


- Büntetlen előélet

- Cselekvőképesség

- Magyar állampolgárság

- Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása

- Erkölcsi bizonyítvány

- Nemzetbiztonsági ellenőrzés


Elvárt végzettség/képesítés:


- műszaki/gazdasági szakirányú felsőfokú végzettség


Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év): 5


Egyéb pályázati feltétel meghatározása:


- magas szintű MS Office (irodai alkalmazások) ismeret

- projektmenedzsment területen szerzett szakmai tapasztalat


Pályázat elbírálása során előnyt jelent:


A pályázat elbírálása során előnyt jelentő - okmánnyal igazolt - nyelvtudás

(idegennyelv megnevezése):

- angol, B2 (középfok), Komplex vizsga (C)


A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen


A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Igen


Egyéb pályázati előnyök:


- Építési költségelemző tanúsítvány (ÉK)

- Építési beruházási szakértés engedély (SZB)

- Közlekedési építmények építési munkáinak műszaki ellenőrzése engedély (ME-KÉ)

- Mélyépítési munkák és mélyépítési műtárgyak felelős műszaki vezetése engedély (MV-M)

- Magasépítési szakterület műszaki ellenőrzése (ME-É)


A pályázat elbírálása során előnyt jelentő informatikai kompetenciák:


- Adatbáziskezelő (pl. Access) - Középszint

- Dokumentumkezelő-iktató - Középszint

- HR-személyügyi - Alapszint

- Levelező (pl. Outlook) - Középszint

- Prezentációkészítő (pl. Powerpoint) - Középszint

- Szövegszerkesztő (pl. Word) - Középszint

- Táblázatkezelő (pl. Excel) - Középszint


A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:


- Önállóság

- Csapatmunka, együttműködés

- Irodai informatikai rendszerek, alkalmazások használata

- Elkötelezettség, megbízhatóság

- Elvégzett feladatok ellenőrzése, korrigálása, felelősségvállalás az elvégzett

munka minőségéért


A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:


- motivációs levél

- fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján

- Adatkezelési nyilatkozat


A pályázat benyújtásának határideje: 2025.04.22.

Pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat elektronikus úton kérjük benyújtani a [email protected] e-mail címen keresztül, a tárgyban a munkakör/feladatkör megjelölésével.

A pályázat elbírálásának módja: Amennyiben a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek a jelentkező megfelelt, továbbá a pályázat a munkáltató figyelmét felkeltette, szóbeli meghallgatásra kerül sor. A pályázat eredményéről a jelentkezőket írásban értesítjük. Határidőn túl, vagy hiányosan benyújtott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni.


A pályázat elbírálásának határideje: 2025.05.05.


Erre az álláshirdetésre először a HVG Állásbörzén lehet jelentkezni, 2025. április 9-től. Regisztrálj az állásbörzére, hogy szerdától pár kattintással jelentkezhess erre és további vadiúj állásokra.

Vissza a nyitólapra